Gyermekek és diákok hangja 2026 – BESZÁMOLÓ
Intézményünkben, a farmosi Matolcsy Miklós Általános Iskola felső
tagozatában, 2026.10.20-án, kedd délután 12.00 és 15.00 óra között
került megvalósításra a Gyermekek és diákok hangja 2026 program. Az
esemény során nagyjából 130 tanuló fejezhette ki véleményét az oktatás
kapcsán, illetve vehetett részt színesebbnél-színesebb tevékenységekben.
Alapvetően a program egy iskolai méretű forgószínpad volt, ahol a
diákok az előre elkészített és kiosztott menetlevelük alapján,
osztályonként haladtak teremről teremre. Összesen 7 állomás volt a
program során, melyek mindegyike 20 percnyi időkerettel rendelkezett.
Az egyes állomásokon a diákok mindig más és más készségeiket és
ismereteiket alkalmazhatták, miközben kreativitásuk és autonómiájuk is
erősödött.
1. Állomás: Milyen a jó tanár? – Itt a diákok már meglévő személyes
tapasztalataikat alkalmazva, illetve elképzeléseiket megfogalmazva
alkották meg a „jó tanárt”. Kreatív formában, minden osztály hozzátéve
egy darabot jött végül létre az ideál. Határozottan elgondolkodtató
élmény volt: diákoknak és tanároknak egyaránt.
2. Állomás: Élethosszig tartó tanulás – Tekintve, hogy a mai világban a
tanulás zöme szinte az iskolán kívül zajlik, ebben a feladatban a
tanulók szituációkon keresztül – kinesztetikusan – eszméltek rá arra,
hogy lényegében bárhol lehet tanulni, sőt, mindig van is mit.
3. Állomás: „A berendezés marad” – Egyszerűnek tűnt, de mégsem volt az!
Természetesnek vesszük ugyanis az iskolai berendezések meglétét,
miközben azoknak komoly anyagi vonzata van és gondos tervezés is áll az
egyes elemek és terek mögött. A tanulók ezen az állomáson elsőkézből
tapasztalták meg, hogy mire is elég, vagy épp mire nem, 2 millió
forint, illetve azt is, hogy mennyi kihívással jár az alapoktól
megtervezni egy oktatási teret.
4. Állomás: Minden, ami tantárgy – Az iskola egyik alapja az órarend.
Különbség lehet azonban aközött, hogy az iskola milyen tantárgyakat
kínál és aközött, hogy a diákok mit szeretnének tanulni. Ennek az
eltérésnek a feltérképezésére szolgált ez az állomás, ahol a résztvevők
csoportmunkában tudták megalkotni a szerintük ideális órarendet.
5. Állomás: Motivációs sarok – Pedagógusként lényeges, hogy rálátásunk
legyen az általunk oktatott tanulók motivációira. Ez segít abban, hogy
akár a nehezebb anyagrészeket is érdekesebbé tudjuk tenni, illetve
abban is, hogy kedvet csináljunk a tanuláshoz úgy általában. Ez az
állomás rajzok és személyes beszámolók által mutatott tükröt a
diákoknak a saját motivációjukat illetően és járult hozzá ahhoz, hogy
ráeszméljenek: sokszor nincsenek is egyedül, már ami a belső
mozgatórugójukat illeti.
6. Állomás: EiS – Erasmus in Schools – Egy fantasztikus kooperáció
keretében valósulhatott meg az – ezúton is köszönjük az ESN ELTE
önkénteseinek –, hogy a diákok külföldi egyetemi hallgatók kulturális
előadásain vehettek részt a program keretében. Azerbajdzsán,
Nagy-Britannia meg Indonézia is képviseltette magát ezen a valóban
nemzetközi találkozón. A prezentációk által iskolánk tanulói
betekintést nyerhettek külföldi tanulmányi lehetőségekbe,
gyakorolhatták idegennyelv tudásukat, illetve bővíthették
interkulturális ismereteiket is.
7. Állomás: Testi-szellemi szervíz – „Ép testben ép lélek”, tartja a
mondás. Ezúttal a diákok mind szellemi, mind fizikai téren
megcsillogtathatták képességeiket. A program utolsó állomásán zenés
torna és társasjáték várta a résztvevőket.
Az idei program tehát abszolút a diverzitás, az inklúzió, illetve a
differenciálás alapelvei mentén valósult meg. Az állomások témái már
önmagukban széles palettát kínáltak az oktatást érintő kérdések
kapcsán. A diákok számos már ismert és tapasztalt oktatási szempontot
gondolhattak újra és oszthatták meg róla véleményüket, miközben új
perspektívák és lehetőségek elsajátítása is módjukban állt. Az
intézmény pedagógusainak szaktudása révén mindezek kifejezésére több
lehetősége is volt a tanulóknak: életkori és képességbeli
sajátosságokat is figyelembe véve.
Ezúton is nagy köszönet a kollégáknak a segítségért, támogatásért,
rugalmasságért, illetve kooperációért, melyek mindegyike a program
hatékony megvalósításának elengedhetetlen része volt ezen a csodás őszi
napon! Csakis együtt jöhetett létre mindez.