A HEBE Kft. által szervezett országos őszi olvasóversenyen nagyon szépen szerepeltek iskolánk 5. a osztályos tanulói.
A verseny az 1. félévben zajlott 2 fordulóban, levelezős formában. Az eredményhirdetésre februárban került sor.
A diákok feladata Gerald Durell Léghajóval a világ körül című könyvének elolvasása volt, majd ehhez kapcsolódóan kellett megoldaniuk kreatív, izgalmas, érdekes, időigényes és szövegértésre fókuszáló feladatokat.
A megmérettetésen csapatban indult Czellár Kira Diána és László Alíz, valamint Mohácsi Zalán és Nagy Benedek Ferenc, egyénileg pedig Darók Enikő Mercédesz.
Mindkét csapat országos I. helyezést ért el, az egyéni versenyző pedig 10. helyezett lett.
Mindannyiukra büszkék vagyunk!
A tanulók munkáját a második fordulóban szülőként Mohácsiné Farkas Mariann tanárnő segítette.
A diákok felkészítő tanára Tokajiné Dancsó Szilvia volt.
Gratulálunk a szép eredményhez!