Iskolánk
ötödik évfolyamának tizenkilenc tanulójával ismét három felejthetetlen
napot tölthettünk el Zánkán, az Erzsébet-táborban.
Boldogok vagyunk, hogy a kiválasztott programok mindegyikén azt láttuk
a gyerekeken, hogy szívesen, vidáman, érdeklődően vesznek részt azokon.
Legyen az délutáni hajókázás a festői Balatonon, vagy “Bogaras vagyok”
egzotikus rovar és bogárbemutató, esetleg látványos Fizika show, vagy
éppen Henn koncert és egy fergeteges záróesti diszkó party.
Az alábbi képek talán picit visszaadják majd, milyen színes volt az együtt töltött három nap.
A vonatos utazásunkat nagyban megkönnyítette, hogy a helyfoglalásunkat
már sokadjára Szabó-Szarvas Renáta segítette, a csomagjainkat pedig
Árpás László szülő, Rózsavölgyi Géza és felesége Marika nagyszülők
“repítették” utánunk oda és vissza. Hálásan köszönjük!
A táborozás Horváth-Vass Tímea sikeres pályázatának köszönhetően
valósulhatott meg. A gyerekek másik kísérője Szabó Ildikó tanárnő
volt.